Új vízi jármű a szórakozásra vágyóknak: a „Flyboard”

94489-cikk-3050

A szerkezet zseniális és egyedi. (+videó)

Megosztás

Franky Zapata, motoros vízi sporteszközök tervezője és egyben jet-ski versenyző, egy olyan „flyboard” névre keresztelt, hordozható készüléket alkotott, amellyel a delfinekhez hasonlóan lehet úszni. Mindezt ráadásul úgy, hogy a vízből a hajót követő delfinek módjára ki lehet ugrani vele a vízfelszín fölé, de a képek szerint sok más hihetetlen mutatványra is képes a szerkezet. A feltaláló közlése szerint a gépezet 100 lóerő körüli teljesítményre képes. Ha belegondolunk, hogy egy hasonlóan erős motorbiciklinek milyen a menetteljesítménye, ez akár ijesztőnek is hathat. Persze a vízben mindez csak jóval kisebb sebesség elérését teszi lehetővé a szórakozni vágyó pilótának.

Maga a szerkezet egy lábra erősíthető egységből áll, az ebből kiáramló víz biztosítja a „tolóerőt”. A szetthez ezen kívül jár még egy-egy, a karokra erősíthető egység is, szintén tolóerőt biztosítva, ám ezek elsősorban a manőverező képességet biztosítják, ezekkel akár a víz felszíne felett is lebeghetünk. A vízsugárhoz szükséges nyomást egy külső szivattyú biztosítja, melyből csővezetékkel szállítják tovább a térfogatáramot. A pumpát ezért jet-skivel szállítják a pilóta után. A szerkezet ára 5-6000 $.

http://www.zapata-racing.com

Ivicsics Miklós

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 5.7 (6 értékelés)

Hozzászólások

jetlev

van már hasonló, ami jetlev névre hallgat.

HÍREK

100633-cikk-3141

Nagyszabású kutatást végeznek a NASA szakemberei, hogy feltárjanak mindent, amit még nem tudunk a hóról, és előkészítsék a terepet egy globális csapadék-előrejelzési űrmisszió számára.

100326-cikk-3137

A tübbing gyűrűkbe ágyazott hőcserélők lehetővé teszik a közlekedési alagutak és a felszín közötti hőmérsékletkülönbség kiaknázását.

100325-cikk-3134

A „Geckskin” 320 kg-ot is megtart a sima falon