Újrafelhasználható rakétákról szőnek terveket

80511-cikk-2881

Egy ilyen rakéta drámaian lecsökkentené az űrrepülés költségeit – ezt az ígéretet a NASA űrsiklója nem tudta teljesíteni.

Megosztás

Újrahasznosítható rakéta

Többször repülő rakéták: a SpaceX olyan újrafelhasználható rakétát fejleszt, ami egy kinyíló lábazat segítségével függőleges helyzetben landol. (Kép: SpaceX)

Évtizedeken át törekedtek vállalatok és űrügynökségek arra, hogy újrafelhasználható rakétát fejlesszenek ki. Egy ilyen, tucatszor vagy akár több százszor is használható rakéta alaposan átalakítaná az űrrepülés gazdasági mutatóit. A NASA ezt az űrsiklóval szerette volna elérni, de a jármű végül nem váltotta be az ígért megtakarítási reményeket. Most viszont egyszerre két kiemelkedő űrhajózási kereskedelmi cég is bejelentette az újrafelhasználható rakétára vonatkozó terveit, és a haladásuk valóban figyelemre méltó.

Az USA-beli Nemzeti Sajtó Klub szeptemberi találkozóján megtartott beszédében Elon Musk, a SpaceX ügyvezetője és műszaki igazgatója bejelentette, hogy a cég Falcon 9-es rakétáját teljes mértékben újrafelhasználhatóvá tervezik átalakítani. Az először a tavalyi évben elindított Falcon 9-es kétfokozatú rakétát műholdak, és a SpaceX rakomány- ill. legénységkapszulájának az űrbe juttatására tervezték. „Ez egy elég kemény műszaki probléma, nem is voltam biztos benne, hogy egyhamar meg lehet oldani” - mondta Musk az újra kilőhető járművel kapcsolatos kilátásokra utalva. „Csak nem olyan rég – nagyjából az elmúlt 12 hónap során – jutottam arra a következtetésre, hogy mégiscsak meg lehet oldani, és a SpaceX megpróbálja és meg is fogja csinálni.”

A NASA űrsikló napjainkig az egyetlen újrafelhasználható űrhajó, ami aktívan is repült. Idén nyáron vonult nyugdíjba, miután sikerült eléggé messze kerülnie eredeti céljaitól, azaz hogy gyakran és olcsón lehessen kilőni – az ügynökség tervei szerint évente 50 kiküldetést teljesített volna repülésenként 10,5 millió dolláros üzemi költséggel. Végül kiderült, hogy évente csupán ötször repült, és ráadásul a tervezetthez képest 20-szoros üzemi költséggel.

A SpaceX emberei azt találták ki, hogy a Falcon 9-es rakéta két fokozatát önálló, visszatérésre és leszállásra külön-külön is alkalmas járművekké alakítják át. Az első fokozat, miután levált a rakéta többi részétől, a hajtóműveivel visszairányítja magát az állomásra és egy kinyíló lábazat segítségével függőleges helyzetben landol. A felső fokozat, miután az űrben elvégezte a dolgát, visszalép a légkörbe és szintén a hajtóművével, függőleges helyzetben landol. A felső fokozatot a SpaceX Dragon teher- és személyszállító űrhajó számára kifejlesztett hőpajzzsal szerelik fel.

Musk fejlesztési munkákkal támasztotta alá beszédét. A SpaceX „szép csendben” már megépített egy kísérleti járművet, a Grasshopper-t, hogy tesztelni tudja a függőleges landolás technológiáját. A Grasshopper egy szimpla hajtóművel és egy függőleges leszálló lábazattal ellátott Falcon 9-es első fokozata. Musk beszéde előtt csupán egy héttel hozták a nyilvánosságra (PDF).

A SpaceX nem az egyetlen vállalat, amely aktívan dolgozik az újrafelhasználható rakétákon. Az Amazon.com vezérigazgatója, Jeff Bezos alapította titokzatos Blue Origin űrhajózási cég – a NASA támogatásával – a már létező és „feláldozható” rakétákra, mint például az Atlas V-re tervez űrhajót. A Blue Origin idővel a saját újrafelhasználható rakétájával tervezi helyettesíteni az Atlas-t, így a NASA 22 millió dolláros Commercial Crew Development díjának egy részét éppen a rakéta hajtóművének a fejlesztésére használja fel.

„Célunk az, hogy a saját Blue Origin újrafelhasználható rakétáinkkal vigyük fel az űrhajónkat, és hogy a rendszert sokkal megfizethetőbbé tegyük” - mondta Rob Meyerson, a Blue Origin programvezetője az AIAA Space 2011 konferencián. Fejlesztési ütemterv vagy más technikai részlet nem került nyilvánosságra, mindazonáltal, a Bezos nyújtotta pénzügyi hátteret és a NASA támogatását élvező cég eredményeire még biztosan érdemes lesz odafigyelnünk.

Nem ez az első alkalom, hogy cégek érdeklődést mutattak az újrafelhasználható rakéták építése iránt. A kései 1990-es években több vállalat, köztük a Kistler Aerospace és a Rotary Rocket Company is készített ambiciózus terveket, de a projektek végül nem valósultak meg. Hogy ezúttal mi a különbség? Charles Lurio, űripari tanácsadó és a The Lurio Report hírlevél kiadója szerint a jelenlegi cégek nagyobb előrelépést tettek az eddigiekhez képest, beleértve a repülő hardvert és a megépítést is. „Jó esélyeik vannak, hogy sikerüljön nekik”, mondta, „de semmi sem garantált.”

Forrás: www.technologyreview.com

Püski László

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 5.8 (4 értékelés)

HÍREK

114661-cikk-3313

Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.

114403-cikk-3311

Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.

114402-cikk-3310

Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége