10 perc töltési idő?

83588-cikk-2922

A Nissan állítja, hogy ők akár tíz perc alatt feltöltik az elektromos autóikat új töltőrendszerükkel

Megosztás

Mindannyian tudjuk, hogy az elektromos autók elé állított egyik legnagyobb akadály a hosszú, órákig tartó feltöltés. Azonban most a Nissan egy új feltöltő-rendszerrel állt elő és szerintük így akár 10 perc után újra útnak indulhatunk környezetkímélő kocsinkkal – ami alig kerül több időnkbe, mint egy benzinkútnál teletölteni a tankot.

A Nissannál - együttműködésben a Kansai Egyetemmel - komoly áttörésről számoltak be az elektromos töltőtechnikában. Igaz, a riportereknek nem árultak el részleteket, de az AFP szerint: „azzal érték el az eredményt, hogy a kondenzátorban kicserélték a szenet volfrám-oxidra és vanádium-oxidra. Ez áll a teljesítménynövekedés mögött.”

Csodálkozni fog, aki hátul keresi a „tanksapkát”

Persze joggal vetődik fel jó pár, további kérdés. Az a bizonyos kondenzátor valószínűleg inkább akkumulátor, de mindenesetre a riportból az kiderül, hogy ez az új akkumulátortechnológia volfrám-oxidot és vanádium-oxidot használ szén helyett. A töltési idő csökkentésekor nem a töltő vagy az akkukba tankolt energia mennyisége okozza az fő gondot, hanem az akkumulátorok sérülékenysége. A cellák nem tudnak túl sok elektromos áramot egyszerre felvenni. Így egy olyan új technológia, amely képes nagymennyiségű energiával megbirkózni anélkül, hogy elhasználódna, valószínűsíthetően alkalmas lehet a szupergyors feltöltésre.

Mivel azonban csak kevés részletet tudunk és mivel a Nissan azt is hozzáteszi, hogy talán „egy évtizedbe” telik, míg a fogyasztókhoz is eljut ez a technológia, ezért nem olyan biztos, hogy az elektromos autóipar csodaszeréről számoltak be. Mégis a cél nemes, a fejlesztést pedig a kommunikációs maszlagtól és félreértésektől megcsupaszítva is pozitív előrelépésnek kell tekinteni. Kétségünk sem férhet hozzá, hogy hihetetlenül megnőne az elektromos autók népszerűsége, ha 10 perc leforgása alatt feltölthetnénk őket.

Forrás: AFP/Relaxnews

Ivicsics Miklós

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 5 (5 értékelés)

HÍREK

114661-cikk-3313

Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.

114403-cikk-3311

Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.

114402-cikk-3310

Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége