A Honda bitang jó Jet prototípust tesztel
A kompozitokból épült különleges forma alacsonyabb fogyasztást és nagyobb sebességet ígér
A Honda nagyon közel került első kisrepülőgépének piacra dobásához – olyan madárral fenyeget, ami 20 százalékkal kevesebbet fogyaszt és gyorsabb, mint a hasonló méretű, jelenleg megvásárolható társai. Az 5 vagy 6 utas befogadására képes prototípus, mely a tervek szerint jövő évtől lesz rendelhető, a múlt hónapban teljesítette első tesztjét.
A gép nagy arányban kompozitokból készül – szénszálas műanyagok és gyanták kombinációja, ami jelentősen csökkenti a súlyát. Eddig ezek az anyagok nem voltak jellemzőek ebben a kategóriában. A házi építésű modell gépek mára szinte csak kompozitból készülnek, de ami ennél lényegesen fontosabb az, hogy a nagy utasszállító gyártók fejlesztései során is egyre inkább előtérbe kerülnek.
A kompozitok nemcsak a súly redukálását teszik lehetővé a Honda számára, hanem egy egyedi forma kialakítását is, amivel csökkenthető a légellenállás. Az új tervezésnek köszönhetően a hajtómű nem a szárny alatt, hanem a fölött kapott helyet. „Ezzel alacsonyabb légellenállás érhető el nagy sebesség mellett” – mondja Michimasa Fujino, a Honda Aircraft Company (Honda Motor leányvállalata) elnök-vezérigazgatója.

A repülőgéptörzs és a szárnyak alakja miatt a levegő sokkal egyenletesebben áramlik a gép felületén. A lamináris áramlás eddig a kisgépek csekély felületén volt csak biztosítható, a fennmaradó területeken a turbulens áramlás jellemző, ami légellenállás többletet okoz. A Honda orrán és szárnyain finom „kidudorodások” találhatók, melyek nagyon komplex nyomás eloszlást produkálnak. „Amikor a levegő ezeken elhalad, először felgyorsul, majd lelassul, azután újra felgyorsul, így alacsony és magas nyomású területek váltják egymást - a lamináris áramlást pedig a nyomásváltozások gyakorlatilag a gép vége felé szívják.
„A lamináris áramláshoz szükséges alapot a kompozitok teremtik meg, mivel sokkal simább, egyenletesebb felületek kialakítását teszik lehetővé, mint amit a szegecselt alumínium lemezekkel el lehet érni” – mondja Mark Drela, a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) repüléstan és űrrepülés kutató professzora.
A hajtóművek szárny fölé helyezése is segít a légellenállás csökkentésében, különösen nagy sebességnél. Amikor a gépek a hangsebesség közelébe kerülnek, a szárnyak egyes felületein áramló levegő a szuperszonikus sebességet is eléri, ami jelentősen növeli a légellenállást. A hajtóművek pozícionálásával csökkenthető a szárny e felületein az áramlás sebessége, így visszaszorítható a hullámellenállás, a gép nagyobb sebesség elérésére lesz képes és kevesebb üzemanyagot fog fogyasztani. Az új Jet 420 csomóval (780 km/h) repül, hozzávetőlegesen 80 km/h-val gyorsabban a kategóriatársainál és körülbelül 20 decibellel csendesebb azoknál, részben azért, mert a szárnyak a hang jelentős részét falként fogják fel, így jóval kevesebb zaj érkezik csak a magasból.
A hajtóművet a japán gyártó a GE-vel közösen fejlesztette. A hajtómű első részében a sűrített levegő aránya a turbina belsejében lévőhöz képest szokatlanul magas (ez hasonló ahhoz, mint amikor az autókban növelik a kompresszióviszonyt a hatékonyság növelése érdekében). Fujino szerint az üzemanyag megtakarítás felét a turbulens felületek jó részének felszámolásával, a többit az új hajtóművel és annak szárny fölé helyezésével sikerült elérni.
A gép alapvető tervezési elvét nagyobb repülőknél is lehet hasznosítani, bár a lamináris áramlás feltételét a méretek jelentősen befolyásolják.
Forrás: www.technologyreview.com
Varga Balázs
HÍREK
Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.
Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.
Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége








