Ajtóból védőkapszula

18094-cikk-1949

A Kingston Egyetem diákja által tervezetett ajtó két személyt menthet meg egy földrengés esetén.

Megosztás

Első látásra az ajtó nem tűnik különlegesnek, de vészhelyzetben kb. egy méterrel a talaj fölött vízszintes tengelye körül le lehet hajtani a felső részét. Az alsó fél a padlón marad és rögzíti az egész szerkezetet, valamint oldalsó védelmet is nyújt. Az ajtókeret egy kis szekrényt rejt, ahol a tervező, Younghwa Lee egy felhúzós zseblámpának, ivóvizes zacskóknak és gyógyszereknek talált helyet.

vedokapszula_ajtobol

A Szöulból érkezett diák elmondta, hogy az ajtót 5 másodpercen belül át lehet alakítani az ideiglenes védőkapszulává.

„Amikor egy földrengés elkezdődik, kb. 15 másodpercig tartanak a viszonylag biztonságos függőleges rengések. Azután jönnek a pusztító vízszintesek. Az épületekben tartózkodók számára általában az a tanács, hogy maradjanak bent és keressenek menedéket egy erős asztal alatt. Az ajtóm erősebb és stabilabb, mint egy asztal. A teteje pedig nem vízszintes sík, így a törmelék lecsúszik róla.” - mondta Lee.

A diák bízik benne, hogy ajtóit olcsón be lehetne építeni minél több isztambuli lakásba. A török fővárost az Amerikai Geológiai Felügyelet számításai szerint 70%-os valószínűséggel egy a Richter skála szerinti 7,6-es földregés döntheti romba 2030-ig, kioltva több mint 150000 emberéletet.

Forrás: www.theeingineer.co.uk

Ritzinger György

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 5 (3 értékelés)

HÍREK

114661-cikk-3313

Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.

114403-cikk-3311

Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.

114402-cikk-3310

Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége