Az öregedő sejtek eltávolításával betegségek előzhetőek meg

83507-cikk-2920

A tanulmány kimutatja, hogy az öregedő sejtek szelektív megsemmisítésével meg lehet előzni az izomsorvadástól a szürkehályogig mindent.

Megosztás

Kutatók már több mint egy évtizede vélik, hogy az öregedő sejtek károsítják a körülöttük levő szöveteket, és ez a károsodás szolgál alapjául több, korral járó betegségnek. Egy új, egereken végzett tanulmány ezt most megerősíteni látszik.

Ha az öregedő sejtek nem tudnak tovább osztódni, akkor az öregedő szöveteket sem tudják táplálni. Újabban a kutatók úgy vélik, hogy ezek a sejtek választhatnak ki olyan káros vegyi anyagokat, amelyek mérgezik a körülöttük levő sejteket. Annak megállapítására, hogy milyen szerepet töltenek be az öregedésben, a Mayo Klinika (Rochester, Minnesota) tudósai az egerek öregedő sejtjeit p16Ink4a biojelölővel kezelték. Ezt követően az állatokba olyan anyagot injekcióztak, amitől a biojelölőt tartalmazó öregedő sejtek úgymond öngyilkosságot követnek el, a többi sejt pedig érintetlenül marad.

Az eredmény megdöbbentő: a szelektív eltávolítás a jelölt sejteket tartalmazó szövetekben – beleértve mindent, a zsírtól kezdve az izmokon át a szemig – elhalasztotta az öregedéssel kapcsolatos károkat. A kezelt egereknél nem alakult ki szürkehályog, valamint megnövekedett izomtömeggel, nagyobb erővel és bőr alatti zsírréteggel rendelkeztek azokhoz az egerekhez képest, amelyek nem kapták meg a kezelést.

„Megmutattuk, hogy van ok-okozati összefüggés az öregedő sejtek és a korral járó kötőszöveti funkciócsökkenés között,” mondja Jan van Deursen, a Mayo Klinika rákkutatója és a tanulmány vezetője. „Ez egy bizonyíték arra az elvre vonatkozóan, amely szerint, ha eltávolítjuk ezt az adott sejttípust a szervezetből – most egerekben csináltuk meg, de bizonyára emberekben is ugyanúgy fog működni – akkor a szövetek és a szervek hatékonyabban működnek és jobban ellenállnak az öregedésnek.”

A tanulmányt megelőzően nem volt világos, hogy az öregedő sejtek hogyan járulnak hozzá az öregedéshez. Ezek a sejtek csak egy nagyon kis részét teszik ki a teljes szövetnek, még a legöregebb állatoknál is csupán 1-4% között mozog, így sokan megkérdőjelezték, hogy ilyen kevés sejt ekkora toxikus hatást tudna generálni. Ezzel szemben azt gondolták, hogy amikor a sejtek elvesztik az osztódási képességüket, akkor valójában az elveszett szövetek pótlásának a hiánya okozza az öregedés tüneteit.

Úgy tűnik, hogy az új kutatás igazolja az öregedő sejtek toxicitásának az elméletét. „Most, hogy tudjuk, hogy a sejtek szerepet játszanak az öregedésben, érdemes beruházni a kiiktatásukat előirányzó kutatásokba,” mondja Felipe Sierra, az amerikai National Institute on Aging öregedésbiológiai igazgatója, aki nem vett részt a kutatásban.

A tanulmány nem csak a p16Ink4a jelölő használatára tesz javaslatot, hanem megerősíti azt az ötletet, hogy létre lehet hozni egy olyan gyógyszert, amely célba veszi az öregedő sejteket, de nem károsítja az egészségeseket. „Csak óvatosan vagyok optimista azzal kapcsolatban, hogy ez egy nagyon fontos előrelépés,” mondja Norman Sharpless genetikus, aki jelenleg a North Carolina Egyetemen a rák és az öregedés területén végzi a tanulmányait. „Az eredmények egy olyan megközelítést helyeznek kilátásba, ami a gyógyszeripar számára is elérhető.”

A jelenlegi tanulmányban alkalmazott egér törzset genetikailag gyorsabb öregedésre módosították, hogy hamarabb el lehessen végezni a kísérletet – ugyanis ezek az egerek más okok miatt egyébként is hamar el szoktak pusztulni, így a kutatók nem tudták megállapítani, hogy az állatok egészségi mutatóinak növelésével vajon az élettartamuk is megnő-e. Van Deursen és kollégái most elindítottak egy szélesebb körű tanulmányt normál módon öregedő egerekkel is, hogy további kutatásokat végezhessenek az öregedő sejtek eltávolításával kapcsolatban. „Ezután” - mondja van Deursen - „a kihívás az, hogy az eredményeket egy olyan módszerre tudjuk lefordítani, amivel már embereket is meg tudunk szabadítani ezektől a sejtektől.”

Kor-radír: kutatók egerek csontvelő sejtjeibe öregedést indukáló anyagot injekcióztak (felső kép), majd szelektíven megölték azokat, amelyek már nem tudtak osztódni (alsó kép). Reményeik szerint ez a technika egy nap elhalaszthatja vagy megelőzheti az életkorral járó betegségeket. (Fotó: Nature)

Forrás: www.technologyreview.com

Püski László

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 6 (12 értékelés)

HÍREK

114661-cikk-3313

Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.

114403-cikk-3311

Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.

114402-cikk-3310

Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége