Bioüzemanyag helyett biovegyipar
Az amerikai bioüzemanyag vállalatok úgy próbálnak meg hamarabb nyereségessé válni - egyben talpon maradni - hogy a vegyiparnak is szállítanak megújuló alapanyagokat.
Az amerikai Englewood-i központú Gevo vállalat álma, magas cellulóztartalmú növényi forrásokból megfizethető eljárással bioüzemanyagot gyártani. Ehhez a fiatal vállalat több tíz millió dollár támogatást gyűjtött be, de időközben rá kellett jönnie, hogy ezzel az összeggel sem tud fennmaradni. A vállalat most stratégiát váltott: a kukoricát, egy hagyományos bioüzemanyag forrást helyezi előtérbe, amelyből az USA-ban a legtöbb etanolt gyártják. Valamint az első ipari méretű berendezéséből származó termelés nagy részét bioüzemanyag helyett a vegyiparnak adja el.
A Gevo csak egy példa a vállalatok egész sorában, amelyeknek meg kellett állapítaniuk, hogy a cellulóz alapú etanolt jelenleg nagyon nehéz gazdaságosan előállítani. Ezért kreatív megoldásokhoz folyamodnak, hogy ne csússzon az éves mérlegük a negatív tartományba. Még akkor is, ha ez jelentős elfordulással jár a korábbi „zöld” ötletektől. Az amerikai kormányzatnak ez aligha ízlik, mivel sok pénz fektettek be a szektorba.
A legnagyobb probléma a gyártási költségekben rejlik, amelyek jelentősen magasabbak, mint a kukoricából előállított etanol esetében. Ezenkívül a vállalatoknak nincs elég tőkéjük, hogy megépítsék az első nagyüzemeket, amelyek ki tudnák használni a felskálázás pozitív hatását. A befektetők késlekednek, mivel a technika még sok kérdést vet fel és nincs garantált felvevőpiac sem. Az amerikai kormánynak a szektor felrázását elősegítendő előírásai eddig nem sokat segítettek: a gyakorlatban az üzemanyaggyártóknak olcsóbb emissziós jogokat vásárolniuk. Ráadásul a cellulóz alapú etanol beszállítói láncolatát még nem sikerült teljesen kiépíteni. A bioüzemanyaggyártók pedig nem fognak a nyersanyagszállítókra várni.
A Gevo a problémákat a gond nélkül beszerezhető kukoricára való részleges átállás mellett, a már meglévő kukorica-etanol gyárak átépítésével akarja megoldani. Mialatt egy új építésű cellulóz-etanol berendezés több száz millióba kerül, egy Minnesota-i átszerelt gyárért 40 millió dollárt fizetett a cég. Továbbá az etanol gyártása helyett a Gevo a vegyipari alkalmazásokhoz jó pénzért eladható butanolra tér át, amely előállítása már most versenyképes. A vállalat szerint kukoricából már most olcsóbban lehet butanolt készíteni, mint nyersolajból.
A Minnesota-i üzemet a következő hat hónapban szeretnék beindítani és bíznak benne, hogy évi 65 millió liter butanolt tudnak majd előállítani, amelynek legnagyobb hányada a Sasol Chemical Industries céghez kerül. A butanolt számtalan olyan termékké – pl. műanyagokká – lehet átalakítani, amelyet jelenleg még nyersolajból gyártanak. A Gevo már kötött egy egyezséget egy nagy szintetikus gumigyártóval, valamint bejelentett egy szerződést a Coca-Cola-val, amelynek értelmében növényi nyersanyagokból állítanák elő a műanyagpalackokat.
A Gevo azonban nem szeretne teljesen elbúcsúzni az üzemanyagpiactól. A vállalatnak van egy szerződése egy nagykereskedővel, aki a butanolt elsősorban kisebb motorokhoz, valamint a hajózási szektorban is kínálja, amelyhez az etanol jelenleg még alkalmatlan. Az amerikai légierőnek is készítenek biokerozint a repülőgépekben való teszteléshez.
Az új stratégia miatt Pat Gruber, a Gevo főnöke a kritikák kereszttüzébe került. A kukorica alkalmazása bioüzemanyag ill. vegyipari alapanyagként máig vitatott, mivel a termelés és a feldolgozás jelentős mennyiségű szén-dioxidot szabadít fel, amihez az élelmiszeriparra gyakorolt negatív hatások is hozzájárulnak. A vállalatot ez nem igazán aggasztja. Szerintük a kukoricából származó fehérjét továbbra is fel lehet használni az állatélelmezésben, a cukorból pedig inkább etanol legyen, mint szirup az üdítőital gyártáshoz. Gruber úgy véli, hogy a kukorica alapú etanol hatása az élelmiszeriparra sem jelentős. „Ez csak egy olyan világban lenne így, amelyben már teljesen eltávolodtunk a nyersolajtól” – mondta. Ennek ellenére a Gevo nem akarja az eredeti tervét feladni, hogy növényi cellulózból állítson elő etanolt. „Jelenleg az USA-ban a kukorica a fő nyersanyagunk. A jövőben ez változni fog” – mondta Gruber.
Forrás: www.heise.de/tr (Technology Review)
Ritzinger György
HÍREK
Nagyszabású kutatást végeznek a NASA szakemberei, hogy feltárjanak mindent, amit még nem tudunk a hóról, és előkészítsék a terepet egy globális csapadék-előrejelzési űrmisszió számára.
A tübbing gyűrűkbe ágyazott hőcserélők lehetővé teszik a közlekedési alagutak és a felszín közötti hőmérsékletkülönbség kiaknázását.







Hozzászólások
?!
Az ember etanollal meg nem működik