Emberi erővel hajtott helikopter a levegőben

63285-cikk-2489

A Maryland Egyetem csapatának sikerült megépítenie a harmadik olyan helikoptert a világon, ami tisztán emberi erővel képes volt felemelkedni.

Megosztás

Két év munkája kb. 10 másodperc repülésben csúcsosodott ki. Tíz másodperc nem tűnik soknak, de az emberi meghajtású helikoptereknek több mint 30 éve kiírt Sikorsky díj történetében csak két csapat tudott olyan szerkezetet építeni, ami egyáltalán el tudott emelkedni a talajtól. A maryland-i egyetemistáknak még nem sikerült elérniük a hőn áhított díjat, de repülésük jó eséllyel pályázik a rekordok könyvébe. Ez volt ugyanis az első, kizárólag női erővel hajtott helikopter, ami a levegőbe emelkedett. A csapat most az NAA és az FAI hatókörébe eső repülési rekord hitelesítésére vár.

A helikopter pilótájával együtt 95 kg-os tömege meghazudtolja méretét. A kereszt alakú rácsos tartókból álló váz végpontjainak távolsága kb. 18 méter, minden végponton egy 12 méter átmérőjű forgószárnnyal, amelyek darabonként alig nyomnak többet 6 kg-nál. A szerkezetnek elegendően könnyűnek kell lennie, hogy felemelkedhessen, de ugyanakkor elég erősnek, hogy ne hulljon darabjaira a pedálok mozgásától. Fő alkotóelemei a balsafa valamint szénszálas és műanyaghab alapú anyagok.

A pilóta mindkét kezével és lábával tapossa a pedálokat, ami egy olyan erőátviteli rendszert követel meg, amely a két különböző erőt egyszerre és egyenletesen juttatja el a rotorokhoz. A központi csigát, ami közvetlenül a lábpedálokhoz kapcsolódik, egy lánc közi össze a kézi pedállal. A központi csiga horgászzsinegeken és további csigákon alapuló bonyolult átviteli rendszeren keresztül hatja meg a forgószárnyakat.

Az emberi erővel hajtott helikopter a levegőbe emelkedéséhez vezető út nem volt egyszerű, amit Darryll Pines, a Maryland Egyetem Gépészmérnöki Karának dékánja „egy mérnöki szappanoperának” nevezett. Két év tervezés és számolás után a diákok a helikoptert először teljesen csak néhány nappal a repülés előtt szerelték össze. A keret és a rotorok úgy működtek az első teszteken, ahogy elképzelték, a pilótafülkét viszont meg kellett erősíteni. Ráadásul az erőátviteli rendszert is újjá kellett építeni a nagy nap előtti éjszaka, mindezt a vizsgaidőszak kellős közepén. Brandon Bush, projektvezető elmondta, hogy minden nehézség ellenére a diákok végig bíztak a tervekben: „Ez csak matek, repülnie kell” - mondta.

A végső célig, amely nem más, mint a Sikorsky díj, azonban még hosszú az út. A díjat az Amerikai Helikopter Egyesület alapította 1980-ban. 250 ezer dollárral jutalmaznák azt, aki olyan helikoptert épít, amely teljesíti a négy alapvető kihívást (néhány további kisebb követelmény mellett): a helikopternek teljesen emberi hajtásúnak kell lennie, egy percig kell a levegőben maradnia legalább 3 méteres magasságot elérve, mialatt egy 10 méteres oldalhosszúságú négyzetben marad. Eddig senkinek sem sikerült. A két csapat közül, akiknek legalább a talajt sikerült elhagyniuk, a régebbi próbálkozás a California Polytechnic Állami Egyetem nevéhez fűződik. Gépezetük 1989-ben 7,1 másodpercet töltött a levegőben. A másik, egy japán próbálkozás 1994-ben 19,46 másodpercet repült.

Forrás: www.popularmechanics.com

Ritzinger György

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 5.8 (4 értékelés)

HÍREK

114661-cikk-3313

Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.

114403-cikk-3311

Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.

114402-cikk-3310

Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége