Fekvőtámaszozó, lépcsőző, futó, emberszabású robot
Terminátor a megvalósulás útján?
Amit a robottechnika mostanában produkál, az enyhén szólva is hajmeresztő. A harcoló, ember formájú robotok világa manapság egyre kevésbé tűnik fantazmának. Jól mutatja ezt a Boston Dynamics által fejlesztett, a napokban bemutatott „PETMAN” Robot, amelyet a DARPA (Defense Advanced Research Projects Agency), azaz az USA Védelmi Minisztériumának kutatásokért felelős részlegének fejlesztettek ki. A robot emberszabású, úgynevezett humanoid típusú, lábakkal, karokkal és törzzsel. Ami igazán ámulatba ejtő, az a koordináció az erő és a sebesség: a robot lépcsőzik, fekvőtámaszozik és futópadon sem jön zavarba.
A PETMAN-t a közeljövőben módosítani fogják, majd a DARPA versenyt hirdet a programozására, melynek során különböző akadályokat kell majd leküzdenie a robotnak.
A versenyeztetés úgy tűnik nem áll távol a DARPA-tól. Most 2 millió dollárt lehet nyerni egy gépjárművezetésre alkalmas robot kifejlesztéséért. A végső cél, hogy olyan robotot hozzanak létre, amellyel veszélyes környezetben kiváltható lesz az emberi munka. Ki tudja, egy nap talán majd ilyen szerkezetek dolgoznak atomkatasztrófa elhárításánál.
A versennyel kapcsolatos részletek itt tekinthetőek meg: http://www.darpa.mil/NewsEvents/Releases/2012/04/10.aspx
Ivicsics Miklós
HÍREK
Németországban új módszert tesztelnek a repülőtéri turbulenciák megszelídítésére
A tenger alatti szivattyús-tározós erőmű a víznyomást használja a turbinák meghajtására
Sikeresen tesztelték a sugárszennyezést mérő rendszert Budapesten.







