Kézzel fogható virtuális valóság

17877-cikk-1606

Egy EU kutatókból álló csapatnak sikerült virtuális tárgyakat a tapintás számára is érzékelhetővé tenni.

Megosztás

Eljutottunk tehát oda, hogy a virtuális valóság már nem csak szemel látható, hanem testi kontaktust is lehet teremteni vele. Orvosi, telekommunikációs, és a mérnöki tervezés területén várhatjuk első megjelenését.
 
"A virtuális valóság annál élethűbb, minél több érzékszervet vonunk be, minél több interakció valósul meg" - állítja Andreas Schweinberger, a TU-München munkatársa. "Ami a látás és hallás számára elérhető, azt már az elmúlt években jórészt megvalósították. Adott volt tehát, hogy az tapintás irányába kell elmozdulni." A kutatást, egy egyetemek közti, Immersense névre hallgató projekt keretein belül valósították meg. Valójában egy robotkar kelti a tapintás érzetét mely jelenleg 1 pont tapintásérzetét képes megvalósítani, de a madridi Universidad Politécnica de Madrid-on már a két kontaktpontos rendszeren dolgoznak.
 
Egy másik technikával arra nyílik lehetőség, hogy valós tárgyakat szkenneljenek be, majd virtuálissá alakítsák azokat. Ezeket aztán digitális formában tetszőlegesen lehet továbbítani, ahol egy virtuális valóság megjelenítésére alkalmas szemüveggel láthatóvá válnak. Az új technológia segítségével pedig interface alakul ki az ember és a digitális valóság között, így a virtuális valóság (amelyet nem merek VV-vel rövidíteni) tapintható lesz.
 
A TU München kutatólaboratóriumában kifejlesztettek egy olyan mozgó robotplatformot, amelynek két karja van és akár virtuális táncpartnerként is szolgálhat. A robot képes arra, hogy teljesen élethűen adja át az erőket, és, hogy egyensúlyban maradjon. Ha a robot valós táncpartnere megfelelő szemüveget is hord, az érzet állítólag hasonló, mintha a táncpartner is valós lenne.

robot_tancora

Robottáncóra

A projekteredményekkel a számítógépes játékok előtt is új lehetőségek nyílnak - állítják a projektrésztvevők. Azonban előreláthatóan mégis a gyógyítás ígérkezik a legfontosabb feladatnak, hiszen a technológia segítségével lehetőség nyílna páciensek távolról történő gyógyítására. A pszihoterápia területén például tréningekre és rehabilitációra is használható a robot és a virtuális valóságot megjelenítő szemüveg együttes alkalmazása. Az ipari tervezés számára is fontos a találmány, hiszen így tapintható modelleket lehetne akár interneten keresztül is küldeni.

Informationsdienst ICT Results

Ivicsics Miklós

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 4.5 (2 értékelés)

HÍREK

96490-cikk-3085

Egy 9 nanométeres tranzisztor szolgál annak bizonyítékául, hogy az elektronikai eszközök folyamatos zsugorodásával a nanocsövek valóban megfelelő alternatíváját jelenthetik a szilíciumnak.

97512-cikk-3097

Orvostudomány, üzleti elemzések kezelése, ügyfélszolgálat: ezeken a területeken lehet használni a jövőben a mesterséges intelligenciát - mondta csütörtökön a Pannon Egyetemen Sepp Norbert.

97369-cikk-3096

Klinikai pontosságú vércukormérést tesz lehetővé az otthoni önellenőrzésnél egy hazai tulajdonú vállalkozás saját fejlesztésű, új generációs vércukormérője, amelyet szerdán mutattak be a Magyar Tudományos Akadémián rendezett szimpóziumon.