Lengyelország halogatja nukleáris terveit

17946-cikk-1714

Évekkel elhalasztja új atomerőműveinek építését Lengyelország. Egyelőre nem tudni miért. Nukleáris energia iparuk fejlesztésével az Oroszországtól való függősége csökkenését és az Európai Unióhoz való további közeledését várják a lengyelek.

Megosztás

2022-re halasztja Lengyelország az atomerőművek építésének terveit, ami két év csúszást jelent az eredeti elképzelésekhez képest, jelentette be a lengyel Gazdasági Minisztérium. 2009 novemberében maga Donald Tusk lengyel miniszterelnök ismertett egy hosszú távú energiapolitikát, azaz 2020-ig új atomerőművi blokkot terveznek beindítani, melyet mintegy öt évvel később egy második blokk követne. A helyzet jelen állása szerint egy évnek sem kellett eltelnie ahhoz, hogy a nagyszabású terveken módosítani kelljen.

A szakértők szerint Donald Tusk miniszterelnök kormánya hiába is próbálná a 2020-as határidőt betartani, ez keresztülvihetetlen lenne. Előbb egy megfelelően és részletesen kidolgozott rendszerre lenne szükség a háttérben, mielőtt konkrét lépésekhez folyamodnak. Piotr Zbikowski, a minisztérium szóvivője pénteken tett bejelentésében a 2022-es dátumot sem bizonyosnak, hanem csupán jóslatnak nevezte, a késleltetés valódi okaira pedig a későbbiekben kívánnak reagálni.

Lengyelország saját nukleáris energia iparának fejlesztésével az Oroszországtól való függősége csökkenését és az Európai Unióhoz való további közeledését várja. Ma már nem az atomenergia a vita tárgya, hanem az, hogy minél előbb alkalmazni kellene, egyrészt a kiöregedő termelőkapacitások pótlása miatt, illetve a széndioxid-kibocsátás csökkentése céljából. Utóbbi nem csak környezetvédelmi, de pénzügyi szempontból is szükséges.

Piukovics Judit

www.kitekinto.hu

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 6 (1 értékelés)

HÍREK

98587-cikk-3114

Távlatilag valósággá válhat egy olyan eszköz, amelynek segítségével az agyhullámok dekódolásával "olvasni" lehet majd a beszédkészségüket elvesztő betegek ki nem mondott szavait.

98429-cikk-3113

Úgynevezett hiperspektrális távérzékelési technikával készülő műholdas és légi felvételeket elemző központot nyit az ENSZ Világűrirodája (UNOOSA) a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.

97995-cikk-3111

Néhány év viszonylagos nyugalom után a Nap ismét kezd felocsúdni. Mire teljesen magához tér, mintegy 20 hónap múlva, a NASA Goddard Space Flight Center naptevékenységet megfigyelő és kutató csapata egy jelentősen továbbfejlesztett előrejelzési képességgel fog rendelkezni.