Mégsem fulladnak majd bele a kínaiak a kipufogógázba?

17969-cikk-1750

Kína központi kormányzata várhatóan olyan javaslatokat is figyelembe vesz, amely az országot a világ legnagyobb alternatív energiával meghajtott jármű piacává teheti 2020-ra.

Megosztás

A jelentések szerint a 10 éves terv részeként Peking első lépésként körülbelül 100 milliárd jüant (kb. 11.6 milliárd eurót) fektet be az iparágba. A pénz az alternatív meghajtású gépkocsik fejlesztését és az eladásokat is támogatná.

Júniusban Kína Nemzeti Fejlesztési és Reform Bizottsága elmondta, hogy legalább 4 millió alternatív energiával hajtott autó megvásárlását fogják 2012-ben támogatni. A programot jelenleg kiválasztott városokban tesztelik. A vásárlók akár 5800 eurónak megfelelő kedvezményt is kaphatnak plug-in hibridekre és 6400 eurót teljesen elektromos járművekre.

A hibrid és elektromos piac támogatása mellett a hagyományos technika fejlődésétől is sok várható. A General Motors partnerével, a kínai SAIC autógyártó konszernnel közösen kis lökettérfogatú benzines motorcsaládot fejleszt. Az új motorok 1-1.5 liter hengerűrtartalommal rendelkeznek majd és a közvetlen befecskendezés mellett turbófeltöltést is alkalmaznak.

Kína a GM legnagyobb piaca az USA, Brazília és Németország után. Valószínűleg a hagyományos technikán kívül az elektromos autóknál is erősíteni fognak…

Forrás: www.theengineer.co.uk

Ritzinger György

Az Ön értékelése: Nincs
Átlag: 5 (1 értékelés)

HÍREK

98587-cikk-3114

Távlatilag valósággá válhat egy olyan eszköz, amelynek segítségével az agyhullámok dekódolásával "olvasni" lehet majd a beszédkészségüket elvesztő betegek ki nem mondott szavait.

98429-cikk-3113

Úgynevezett hiperspektrális távérzékelési technikával készülő műholdas és légi felvételeket elemző központot nyit az ENSZ Világűrirodája (UNOOSA) a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.

97995-cikk-3111

Néhány év viszonylagos nyugalom után a Nap ismét kezd felocsúdni. Mire teljesen magához tér, mintegy 20 hónap múlva, a NASA Goddard Space Flight Center naptevékenységet megfigyelő és kutató csapata egy jelentősen továbbfejlesztett előrejelzési képességgel fog rendelkezni.