Nukleáris végtároló - Egy probléma a 22. század mérnökeinek

A legtöbb amerikai reaktorban a kiégett fűtőelemek újrahasznosítására helyezték a hangsúlyt, ezért csak annyi helyet biztosítottak a nukleáris hulladék számára, ami 10 év üzem alatt keletkezik. Az újrafeldolgozás azonban nem minden esetben történt meg és az erőművek köztes tárolási kapacitása mára szinte teljesen kimerült.

Az atomhulladék legnagyobb részét az erőművek pihentető medencéiben tárolják. A Fukushimában történt katasztrófa óta - ahol a megsérül 4-es blokk pihentető medencéiből elforrt a víz - nyilvánvaló, hogy ez az átmeneti tárolás túl kockázatos. Az MIT szakértői tanulmányukban rámutatnak arra, hogy a kiégett fűtőelemek nyugdíjazása pihentető medencék nélkül nem megy teljesen. Csak ezekben lehet a bomlások során keletkező hőt ellenőrzötten elvezetni. A fűtőelemek öt év alatt hűlnek ki annyira, hogy ki lehessen őket emelni.  A kihűlt fűtőelemeket a következő 100 évben átmenetileg egy központi tároló betonból és acélból készült biztonsági tartályaiban helyeznék viszonylagos nyugalomba. Ezzel elegendő idő állna rendelkezésre, hogy megtalálják a megoldást egy hosszú távú végtároló számára. Az átmeneti tárolásnak lenne egy előnye a végleges tárolással szemben: ha nő az urán ára, egy újabb újrafeldolgozás mellett lehetne dönteni. Így az atomhulladék egy energiahordozó tartalék lenne a nemzeti olajtartalékhoz hasonlóan.

A pihentető medencék kockázata azonban az újabb és újabb fűtőelemek miatt továbbra sem csökken, ha az öt évnél régebben tároltakat mindig eltávolítják, ezért az MIT szakéretői olyan rendszerek fejlesztését szorgalmazzák, amelyek minden esetben - még akkor is, ha az erőmű áram nélkül marad - elegendő hűtővizet biztosítanak. A javaslat egy 1 milliárd dolláros kutatási programról szól, ami a jelenlegi amerikai atomkutatásra szánt összeg mintegy kétszerese.

Forrás: www.heise.de/tr (Technology Review)

Ritzinger György