Orvosi rendelő az autóban
Az amerikai gépjárműgyártó Ford egészségmegőrző rendszereket akar autóiba építeni, amelyek pl. megmérik a sofőr vércukorszintjét.
Az ötlet, hogy a fedélzeti számítógép funkcióit kibővítsék, már több autógyártó mérnökeinek agyában is megfogant. Egyre inkább emlegetik ezt a területet egy olyan lehetőségként, amivel a versenytársak elé lehet kerülni. A Ford konszern most három példaalkalmazást fejlesztett, amelyekben az autó számítógépe vezeték nélküli kapcsolaton keresztül orvosi eszközökkel, valamint internetes egészségportálokkal működik együtt, hogy segítse a krónikus betegségben szenvedő emberek mindennapjait.
Az első prototípus rendszerben az autó a Medtronic cég vércukorszint mérőkészülékével kapcsolódik össze, amely a mérési adatokat a WellDoc egészségfigyelő platformnak is elküldi. A WellDoc szoftverei segítenek a cukorbetegséggel és más krónikus betegségekkel együtt élő embereknek, hogy felügyeljék állapotukat. A szolgáltatás folyamatos visszajelzést ad az Amerikai Diabétesz Egyesület és további orvosi szervezetek előírásai alapján. Az adatok elküldhetők a kezelőorvoshoz is, aki így jobb összképpel rendelkezhet pácienséről.
Amikor a felhasználó felébred, megméri vércukorszintjét és elküldi a WellDoc profiljába. Ezután például utasítást kap, hogy valamit ennie kellene, mert a cukorszint túl alacsony. Ha nem veszi figyelembe a tanácsot, az autó újra figyelmeztetheti. „A gépkocsi egyszerűen egy újabb láncszem, nem több, de nem is kevesebb.” – mondta Anand Iyer a WellDoc-tól, aki maga is 2-es típusú diabéteszben szenved.
A második alkalmazás azokon próbál meg segíteni, akiknek valamilyen pollenallergia keseríti meg a hétköznapjait. Ehhez az autó navigációs rendszerét a www.pollen.com allergiaszolgálat mérési adatainak térképeivel kombinálják. Ha az autó pollennel telített környezetbe ér, a számítógép utasítást adhat az ablakok zárására, illetve a klímaberendezés beállításainak módosítására.
Az utolsó eszköz már csak részben kapcsolódik az autóhoz. A Healthrageous egészség szolgálattal közösen a Ford mérnökei egy lépésszámlálón dolgoznak, amellyel az autóvezető napi aktivitását felügyelnék. Az ehhez szükséges érzékelő a slusszkulcsban bújhatna meg, amelyet a legtöbb sofőr úgy is magával hord.
Azon a felvetésen, hogy a rendszer arra próbálja meg sarkallni az embereket, hogy kevesebbet vezessenek autót és így kevesebbet használják majd a Fordjaikat, a Healthrageous főnöke csak mosolygott. „Hiszen a Fordnak érdeke, hogy az emberek, akik a cég autóit vezetik, továbbra is egészségesek maradjanak, hogy a jövőben is újabb Fordokat vehessenek”.
Forrás: www.heise.de/tr (Technolgy Review)
Ritzinger György
HÍREK
Várnagy Priszcilla és csapata Be-novative: globális közösségi brainstorming platform nevű projektje nyerte a szilicium-völgyi Singularity University által szervezett első közép-, kelet- és dél-európai Global Impact versenyt, amelyet Budapesten tartottak.
Az új típusú szem implantátum kevesebb hardvert igényel, és nagyobb mértékben képes helyreállítani a látást, mint a jelenlegi eszközök.
Egy új mobil eszközzel lenne tesztelhető az élelmiszerek érettsége és minősége







