Repülőgép technológia szélturbináknak
Az eredetileg a repülőgépszárnyak felhajtóerejének növelésére kifejlesztett technológia segítségével hamarosan olcsóbbá válhat a szélenergiából termelt elektromos áram.
A cirkuláció vezérlés aerodinamikai technológia segítségével a szélturbinák nagyobb teljesítményt tudnak elérni ugyanakkora szélsebesség esetén, mint a jelenlegi berendezések.
A kutatást, amelynek célja, hogy adaptálják a technológiát a szélturbina lapátokhoz, a kaliforniai Pax Streamline vállalat vezeti a Georgia Technológia Kutató Intézettel (Georgia Tech Research Institute - GTRI) együttműködésben. A két éves projektet 3 millió dollárral támogatja az Amerikai Kutatási Projektügynökség energia tagozata. A tervek szerint két év múlva megépülhet az első bemutató szélturbina.
„Célunk, hogy a szélturbinák által termelt elektromos áramot olcsóbbá tegyük azzal, hogy kiküszöböljük a jelenlegi turbinákban használt bonyolult és drága lapát kialakításokat és mechanikus irányító rendszereket.” - mondta Robert J. Englar, a Georgia Technológia Kutató Intézettől.
„Mivel az új lapátok hatékonyabban fognak működni alacsony szélsebességek esetén is, fenn áll a lehetőség, hogy új földrajzi területeket nyissunk meg a szélturbinák számára.” - tette hozzá Englar.
A cirkuláció vezérlés technológia az üreges lapátok kilépőélén lévő réseken kifújt sűrített levegőt használja a lapátok aerodinamikai tulajdonságainak megváltoztatására. Repülőgépek esetében a cirkuláció vezérléssel ellátott szárnyakon nagyobb felhajtó erő ébred, ezért a gép alacsonyabb sebességgel is repülhet, jobbak lesznek a le- és felszálló tulajdonságai. A technológia a helikopter forgószárnyaknál is ismert.

Cirkuláció vezérléssel ellátott szárny numerikus áramlástani szimulációja (TU Braunschweig)
A projekt ezt a technológiát fogja alkalmazni a szélturbina lapátok aerodinamikai tulajdonságainak vezérlésére, hogy mindig az optimális energiát tudják kinyerni a szélből. Ezt jelenleg bonyolult lapát kialakításokkal és összetett irányító mechanizmusokkal valósítják meg.
A legfőbb kérdés az, hogy mennyi energia szükséges a sűrített levegő előállításához. Az előtanulmányok szerint a cirkuláció vezérléssel ellátott turbinák 30-40%-kal több energiát termelnek ugyanakkora szélsebesség esetén, mint hagyományos társaik. Ez még akkor is igaz, ha a sűrített levegő előállításához szükséges energiát levonjuk az összes energiatermelésből.
A Pax Streamline képviselői úgy látják, hogy a cirkuláció vezérlés technológiája a kulcs az új generációs turbinák fejlesztésében, amelynek köszönhetően jelentősen csökkenthetik a szélenergiából előállított elektromos áram költségeit.
„A támogatással felgyorsíthatjuk a kutatási programokat és két éven belül előállhatunk a prototípus turbinánkkal, amely megváltoztathatja a játékszabályokat a szélenergia piacon.” - mondta John Weblex, a Pax Streamline vezérigazgatója.
Forrás: www.theengineer.co.uk
Ritzinger György
HÍREK
Távlatilag valósággá válhat egy olyan eszköz, amelynek segítségével az agyhullámok dekódolásával "olvasni" lehet majd a beszédkészségüket elvesztő betegek ki nem mondott szavait.
Úgynevezett hiperspektrális távérzékelési technikával készülő műholdas és légi felvételeket elemző központot nyit az ENSZ Világűrirodája (UNOOSA) a gyöngyösi Károly Róbert Főiskolán.
Néhány év viszonylagos nyugalom után a Nap ismét kezd felocsúdni. Mire teljesen magához tér, mintegy 20 hónap múlva, a NASA Goddard Space Flight Center naptevékenységet megfigyelő és kutató csapata egy jelentősen továbbfejlesztett előrejelzési képességgel fog rendelkezni.







