Kövess minket!

NewsletterGoogle+RSS
Feliratkozom a heti hírlevélre

Utolsó hozzászólások

2017. 07. 27. - 09:10KGabi

Mi is tudunk munkát adni: mérnököknek  Jooble 

2017. 06. 20. - 20:31Hitetlen Tamás

Ez a cikk egy idealista naíva.

A cél dátum 2067-2117. A holdrajutás 1968(?) Marsra még csak szonda és robot jutott.

A Bioszféra 2 program megbukott. Voltak sikeresebb kísérletek, de kísérletek.

2017. 05. 23. - 09:12Anonymous

Hiya very cool web site!! Guy .. Excellent .. Superb

.. I'll bookmark your blog and take the feeds also? I'm satisfied to find numerous helpful info here in the put

up, we need develop extra techniques on this regard, thank you for sharing.

. . . . .

Scatterometer

2016.08.03.
A sikeres műszercsalád elsősorban meteorológiai és éghajlati megfigyeléseket végez. Hamarosan egy egész műholdcsalád indul erre a módszerre alapozva, de újszerű megoldást alkalmazva.
A NASA az 1970-es évek óta több sikeres küldetést is indított, amelyek célja az óceánok fölött a szélviszonyok feltérképezése. Az első próbálkozást a Skylab űrállomásról 1973–74-ben végrehajtott „technológiai demonstráció” jelentette. A kísérletekkel bebizonyították, hogy a világűrből végzett radaros mérésekkel valóban meg lehet állapítani a szélviszonyokat az óceánok fölött. Az ehhez használt műszert általában egyszerűen szélmérőnek nevezhetjük, hiszen a későbbiekben az amerikai és más nemzetiségű, hasonló elven működő műszereknek ez volt a legfőbb feladata. Amint látni fogjuk, a műszercsalád másra is használható, ezért angol megnevezése scatterometer. Ezt akár „szkatterométernek” is fordíthatnánk, de maradjunk inkább a továbbiakban a kicsit túl általános szóródásmérőnél, legalábbis azokban az esetekben, amikor nem kifejezetten az óceáni szélviszonyok mérése a feladat.
 
Az űrből végzett óceáni szélmérések jelentőségét az adja, hogy a felszíni mérések az óceánok területén hiányosak, gyenge térbeli felbontásúak. Azt már a II. világháború alatti repülőgépes radarméréseknél megfigyelték, hogy az óceánok fölött zavart a jel, de a jelenség okát csak később azonosították az óceánok hullámzásával. Az űrből végzett szóródásmérések segítik a légkör és az óceánok közötti kölcsönhatás és az óceáni cirkulációk vizsgálatát, illetve ezek hatásának tisztázását az időjárásra és az éghajlatra. Bizonyított tény, hogy a szóródásmérések eredményeinek felhasználása nagyban javítja az időjárási és éghajlati előrejelzések pontosságát.
 
A mérés lényege, hogy az űreszköz fedélzetére helyezett műszer különböző irányokban radarimpulzusokat küld a Föld felszíne felé. A visszavert radarjeleket elemezve a modellfüggvény inverziójának nevezett, bonyolult, nemlineáris matematikai eljárással következtetni lehet a hullámok (azaz a szél) irányára, valamint a hullámok hullámhosszára és amplitúdójára, vagyis a szél erősségére. A szóródásmérőket az óceáni szélviszonyok feltérképezésén kívül használják a vegetáció állapotának ellenőrzésére, a talajnedvesség mérésére, a sarkvidéki jégtakaró és a jéghegyek követésére és az éghajlatváltozás vizsgálatára. Szárazföldek fölött a homokdűnék, illetve a hófúvások kialakította dűneszerű alakzatok megfigyelésével ugyancsak szélmérések végezhetők. Használtak azonban már szóródásmérőt a távoli világűrben is, például a Cassini űrszondán a Szaturnusz és holdjai megfigyelésére.
 
 
A NASA szélmérő műszereinek történetét áttekintő infografika. (Kép: NASA GSFC)
 
Amint az infografikáról leolvasható, a NASA 1978-ban a SeaSat–A műholdon indította a második szélmérőjét (SASS, SeaSat-A Scatterometry System), amelyik a Ku-sávban (14 GHz frekvencián) dolgozott. Csaknem két évtizedes szünet után, 1996-ban a NASA a Japán Űrügynökség (JAXA) ADEOS–I (Advanced Earth Observing Satellite) műholdján helyezte el az ugyancsak a Ku-sávban működő, saját szélmérőjét (NSCAT, NASA Scatterometer), ez azonban a műhold energiaellátási hibája miatt csak 1997. júniusig működött. A küldetés végeztével a NASA két azonos szóródásmérő berendezést épített (SeaWinds). Az első 1999-ben saját QuikSCAT (Quik Scatterometer) műholdjukon, a második pedig 2002-ben a japán ADEOS–II műholdon került a világűrbe. Miután mindkét műszer működésképtelenné vált, a NASA felújította a QuikSCAT tartalék műszerét, amelyet 2014-ben a Nemzetközi Űrállomáson helyezett el ISS-RapidScat néven.
 
Bár a bemutatott infografika csak a NASA saját szóródásmérőit tartalmazza, más szervezetek is küldtek hasonló műszereket az űrbe. Az ESA 1991-ben indította rendkívül sikeres ERS–1, majd 1995-ben ETRS–2 műholdját, amelyek mindegyikén egy-egy AMI (Advanced Microwave Instrument) szóródásmérő is helyet kapott. Ezek a C-sávban (5,6 GHz) dolgoztak. Az Indiai Űrügynökség (ISRO) saját Ku-sávú szóródásmérőjét 2009-ben az Oceansat–2 műholdján küldte az űrbe. Az ESA és az Eumetsat az első C-sávú ASCAT műszerét 2006-ban a Metop–A műholdon indította.
 
A sikeres sorozat hamarosan folytatódik. A NASA a még idén indítandó CYGNSS (Cyclone Global Navigation Satellite System) rendszer műholdjaival elsősorban a trópusi ciklonok magja környékén szeretné minél pontosabban mérni a szélsebességeket, amire eddig az űrből nem volt lehetőség (a sűrű eső mikrohullámokat zavaró hatása miatt). A projektet a Michigani Egyetem vezeti, de a NASA finanszírozza (2012 óta 152 millió dollárral). A rendszer nyolc mikroműholdja egyenként 27,5 kg tömegű lesz, kinyitott napelemtáblákkal 159 cm × 51 cm méretűek. Az Egyenlítő síkjával 35°-os szöget bezáró pályára kerülnek, ahonnan két hurrikánszezont szeretnének végig követni.
 
 
A CYGNSS kalibrációja a Michigani Egyetem laboratóriumában, 2014 decemberében. (Kép: University of Michigan / Joseph Xu)
 
A mérési módszer újdonsága, hogy a mérésekhez a GPS-műholdak jeleit használják. Egyrészt a CYGNSS műholdak a közvetlenül érkező GPS-jelek alapján folyamatosan mérik saját pontos pozíciójukat, másrészt a felszínről visszaverődve a műholdra érkező, szórt GPS jelet ugyanúgy elemzik, mintha a radarjelet maga az aktív szóródásmérővel felszerelt műhold bocsátotta volna ki. Ezzel a módszerrel megtakarítható a műholdra szerelt adó költsége, ami a költségek jelentős csökkenését eredményezte. A konstellációnak köszönhetően a műholdak 12 percenként repülnek el ugyanazon terület fölött, ami a korábbi méréseknél sokkal jobb időbeli felbontást jelent. A rendszernek köszönhetően pontosabb lesz a hurrikánok erősségének és vonulási útjának előrejelzése.
 
 
Fantáziarajz a NASA CYGNSS rendszerének egyik műholdjáról, amint egy hurrikán „szeme” fölött repül. (Kép: NASA)
 
 
Cikk értékelése: 
Szerző: Brigitte

Új hozzászólás

Filtered HTML

  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • Engedélyezett HTML jelölők: <a> <em> <strong> <cite> <blockquote> <code> <ul> <ol> <li> <dl> <dt> <dd> <br> <p>
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.

Plain text

  • A HTML jelölők használata nem megengedett.
  • A webcímek és email címek automatikusan kattintható hivatkozásokká alakulnak.
  • A sorokat és bekezdéseket a rendszer automatikusan felismeri.
CAPTCHA
Ezzel a feladattal teszteljük, hogy valódi látogató vagy-e.

Kapcsolódó cikkek

Tervek, események a teljesség igénye nélkül.
Fél évszázada dolgoznak geoszinkron pályán meteorológiai műholdak. Jelenleg hét ország és öt szervezet végez meteorológiai megfigyeléseket az űrből.
A küldetés hamarosan véget ér, és a Cassini a Szaturnuszba csapódva megsemmisül.
Újabb képek, animációk és információk a Szaturnusz furcsa alakú, apró holdjáról, a Panról.

Friss hírek

E-hajtómű? Miért ne?

Építőmérnök állások

Környezetmérnök állások

Vegyészmérnök állások