Tudásánál csak embersége volt nagyobb!

Simonyi Károly tanulmányait a két világháború között végezte a Műegyetemen, 1939-ben ˝B˝ tagozatos gépészmérnöki és a pécsi Tudományegyetemen jogászi diplomát szerzett. Rendkívül jól felkészült villamosmérnök volt, sok nyelven írt, beszélt és olvasott. Szűkebb szakmai területe az atomfizika, elektronfizika és az elméleti villamosságtan volt. Kezei alól 40 év villamosmérnöki generációi kerületek ki és a szakmai iskolája valóban mindenki számára életre szóló, meghatározó élmény volt. Összetett családi indíttatása, neveltetése, majd a háború és a hadifogságba kerülésének viszontagságai felkészítették a kemény helytállásra.

1942-ben bekopogtatott Bay Zoltán Atomfizika Tanszékére. „Már várták!”
Papp György mellett bekapcsolódott az Egyesült Izzóban folyó radar kísérletekbe is, Ő végezte a nélkülözhetetlen mikrohullámú kísérletek elméleti számításait. 1944 kora őszén elvitték katonának. A hadifogság után 1946 tavaszán betegen, 41 kilóra lefogyva tért haza.

A világháború után az ország romokban állt.
Látva az ország nyomorúságos helyzetét finoman ellenezte a radar kísérletek folytatását. Bay kérésére mégis folytatta a számításokat – egy amerikai csapattal egy időben végezte el –, ami egy csapásra Magyarországot és a Bay-csapatot nemzetközi hírűvé tette. Ez Simonyi Károly számára rendkívül sikeres pályakezdést jelentett. Amikor 1948-ban Bay Zoltán  - miután nem volt más választása  - távozott Amerikába, az ajánlatot, hogy kövesse őt az új hazába, Simonyi annak tudatában sem fogadta el, hogy számára valószínűleg ott még fényesebb karrier lehetősége kínálkozott volna.

Simonyi Károly hazájához mindig hű maradt, egész életében arra készült, ahogy mondta és tette: „minél jobban hasznára lehessek családomnak, népemnek”.
˝Az itthon maradás feltétel nélküli híve vagyok˝ - mondta az 1957-ben újraindult egyetemi oktatás első előadása alkalmával.

Mindössze harminc éves, és már felkészült országos jelentőségű feladatok megoldására, amelyek vezetői tehetsége kibontakoztatását is lehetővé tették. Előbb a BME soproni karának tanszékén 1951. december 22-én, majd a Központi Fizikai Kutató Intézetben (KFKI) munkatársaival első ízben sikerült mesterségesen gyorsított részecskékkel atommag átalakítást létrehozni Magyarországon, úgy hogy a saját építésű gyorsítóban protonnal bombázott lítium atommagok berilliummá alakultak át. Még nem volt 40 éves, amikor mindezekért megkapta a Kossuth díjat.

A Csillebércre telepített szabadtéri Van de Graaff generátor továbbfejlesztésével 1955-re készült el az 1 MV-os elektrongyorsító (S-1000: Szabadtéri 1000 kV), amelyet elsősorban kemény röntgensugárzás előállítására használtak. Az elektron besugárzási alkalmazások sorában a Veszprémi Vegyipari Egyetem kutatóival különféle olajok tulajdonságainak besugárzás hatására történő változásait vizsgálták, biológiai kísérleteket végeztek egyes élelmiszereket károsító rovarfajtákat elpusztítani képes sugárdózis megállapítására. Fizikai kísérletekben az elektronok kisszögű szórását tanulmányozták. Az atomfizikával kapcsolatos első átfogó könyv, A reaktorfizika és a reaktortechnika alapjai címmel 1956-ban készült el, de már nem jelenhetett meg könyv alakban, csak jegyzetként.

Az S-1000-es van de Graaff gyorsítót a Millenárison rendezett "Álmok álmodói - világraszóló magyarok" kiállításra rakták össze és ott állították ki, miután hosszú ideig ládákba csomagolva hevert a KFKI-ban. Amikor ez a kiállítás bezárt, akkor sikerült újra megmenteni.
A KFKI Részecske- és Magfizikai Kutatóintézet munkatársai, akik évtizedekkel ezelőtt együtt dolgoztak Simonyi professzorral a KFKI Atomfizikai Osztályán vezető szerepet vittek az S-1000 részecskegyorsító újjá építésében. Így a S-1000-es van de Graaff gyorsító 2001-ben  kiállítási darab lett az ELTE új, lágymányosi épületében.

Kutatásai mellett előbb a Bay Zoltán Atomfizika tanszéken, 1948-től 1952-ig a soproni Elektrotechnika tanszéken, és 1951-től 1970-ig a Műegyetemen – a maga alapította Elméleti Villamosságtan tanszéken – tanított modern műszaki tantárgyakat, mint: a Villamosságtan, az  Elméleti villamosságtan, és az Elektronfizika. Ezekből megírta a tankönyvtriászát. Egységes tudásbázisra helyezte a villamosmérnöki szakmát. Kb. 20 ezer magyar származású villamosmérnök vallja büszkén: ˝Simonyi tanítvány vagyok˝.

Minőségi munkájával mutatott példát munkatársainak. Következetes volt döntéseiben, a határidők betartását személyes példamutatásával is előmozdította. A munka és a családja volt az élete. Munkatársai és tanítványai szerették és becsülték. Az 1956-os forradalomban – mert munkatársai és tanítványai bíztak benne, s mert a nehéz helyzetből a kiutat tőle várták – megválasztották a KFKI-ban a forradalmi bizottság elnökének, a hallgatók pedig a Műegyetemen a forradalmi bizottság tagjának. Nem tett semmi egyebet, csak azt, amit addig, dolgozott a hazájáért. Azt tette, mint máskor, amikor lehetősége volt rá. Máig például szolgáló helytállását mégis megtorolták, elvonták tőle az alkotó légkört. Mind a KFKI-ból, mind az Elméleti Villamosságtan Tanszékről el kellett mennie. Olyan helyzetet teremtettek, hogy lemondott a vezetésről.

54 évesen arra, hogy csapatban dolgozhasson, már nem volt lehetősége. Egyedül maradt Csurgayné Ildikóval, adjunktusával a 70-es évek Műegyetemén. Barta István, Csibi Sándor és Pap László professzorok által vezetett Híradástechnikai Elektronika Intézet biztos menedéket nyújtott Simonyi Károlynak. Ők tették lehetővé, hogy kétszemélyes tanszékként a Híradástechnika Szak oktatásában a szaktárgyaknak kedvező csatlakozási lehetőséget adó szilárd alapokat továbbra is lefektesse. E képtelen helyzeten nem keseregtek, de Simonyi Károly sem engedett a tempóból egy pillanatra sem. Arabul is ekkor kezdett tanulni.
 
 Megírta és tanította A FIZIKA kultúrtörténete című könyvét, hogy ne csak hasznos ismereteket adjon diákjainak, hanem örömforrásként műveltséget is. Könyvei bejárták az egész világot.

1985-ben Állami- Díjat kapott a Fizika Kultúrtörténetéért.
A rendszerváltás után a Magyar Tudományos Akadémia tagja lett, de a teamben alkotó tudós életének legérettebb időszakát, mintegy 30 évet visszaadni nem lehetett.

„A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a 2000. évi Akadémiai Aranyérmet Simonyi Károly rendes tagnak, az Academia Scientiarum et Artium Europaea tagjának, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem díszdoktorának, „professor emeritus” egyetemi tanárának adományozza életművéért, a radarfizika és a magfizika területén fél évszázadon át kifejtett kiemelkedő jelentőségű, széles körű hazai és nemzetközi elismerést szerzett iskolateremtő tudományos munkásságáért, mérnökök és fizikusok generációinak oktatásáért és neveléséért, valamint A fizika kultúrtörténete című tudományos mű és számos kiváló egyetemi tankönyv megalkotásáért.˝

Nagyon sokan jártak és járnak a Simonyi sztrádán.
 „A prof” útján nemcsak azok járnak, akik emlékezni akarnak rá, arra, hogy szerencsések voltak, mert ismerték, s tanulhattak tőle – nemcsak elméleti villamosságtant, fizikát, kultúrát, hanem – emberséget is. A könyv azt a célt szolgálja, hogy Simonyi Károly tudásközössége napról napra gyarapodjon.

Tisztelettel kérem a Simonyi híveket, hogy keressenek meg írásaikkal, emlékezéseikkel tisztelegve, hogy közösen létre hozzuk „Az iskolateremtő Simonyi Károly professzor” című emlékkönyvet. Talán az sem lehetetlen, hogy a ˝trilógia˝ könyvei nem csak egyetlen magyar egyetem (PPKE ITK) tananyagaként szerepeljenek. Már csak azért sem, mert a tőlünk Nyugatabbra, vagy a tengeren túlon erősödő igény látszik arra a fajta ismeretközlésre, ami ismét a fizikát teszi a középpontba az informatikai képzésben is.

Köszönettel és tisztelettel:
Erdősi Gyula
Az iskolateremtők könyvsorozat szerkesztője
www.iskolateremto.hu